Ha végigolvastátok, vagy legalábbis szemezgettetek honlapunk tartalmából könnyen rájöhettetek, hogy megjelenésében, és a cég profiljának tekintetében sem a mindenen átgázoló profizmusra törekszik, de talán pont ez is lehet sikerének kulcsa, hisz szeretnék inkább maradni emberközeli, két lábbal a földön járó koncepciónknál. Ennek fényében azt hiszem megengedhetünk magunknak a végére egy kicsit személyesebb, talán ironikus, de semmiképp sem bántónak szánt hangvételt búcsúzás képpen. Akinek inge hát vegye magára!

Szóval, igen, itt nem kolbászból, hanem Würstl-ből készül az a bizonyos kerítés, itt sem ízletesebb hazai társánál, de az tény, hogy jóval jobban lakhatunk vele. De valóban itt sem gyomként tör elő a földből, hisz az sehol sem értékes, tenni kell ám érte, talán jobb minőségű, ám de megműveletlen földet, telket kapunk hozzá az osztrák szomszédoktól is, verejtékes munkával kell azt művelnünk, felkészítenünk, hogy aztán idővel befogadja a számára idegen magvakat, ismereteket, ha hiányzik a jó alap, sajnos tönkremehet a már sok energiát felemésztő késztermék is. Ha már elvetettünk, megvettettük lábunkat a biztos talajon, hát igen, azután jön csak a munka oroszlánrésze: mindig befogadónak lenni, mindig a dolgok napfényes oldala felé tekintve, hisz csak úgy fejlődhet a vetemény, és közben mindvégig védekezni a rossz szándékú kártevőkkel szemben, akik mindent megtesznek, hogy a mi kárunkra gyarapodhassanak és persze nap mint nap, tevékenykedni, nyitottnak lenni az újra, esetleges hozzáértésünk hiányát szorgalommal pótolni, és ha így teszünk kerítésünk minden nappal erősebb, kertünk színesebb, és minden jóval bővelkedő lehet. Vannak persze rajtunk kívülálló okok, tényezők, mint a szabadban a természet ereje, ami sokszor a legstabilabban álló, legerősebben kapaszkodó növényekben is kárt tesz, mert hát igazából sajnos mindannyian egyedül, védtelenül állunk, a bajban igazán csak magunkra számíthatunk, de ha mi segítőkészek vagyunk, akkor a környezetünk is úgy viszonyul majd hozzánk, és az erdővel mindig nehezebben bánik el a vihar, mint az egyedülálló fával. Az eső után pedig egyszer úgyis kisüt a nap, és ha tiszta szívvel, saját kézzel építkeztünk, önállóan birkóztunk meg a nehézségekkel, akkor a talpraállás sem lesz lehetetlen, és a romok eltakarítása, környezetünk rendbetétele már csak jutalomjáték, hisz legbelül már tudjuk, hogy közeleg a szüret ideje, amikor nehéz munkák gyümölcse lesz csak igazán édes, jelen esetben “scharf”, amivel bátran büszkélkedhetünk idegen gazdaként is a szomszédok előtt!

Minden kedves Honfitársunknak nagyon sok sikert kívánunk ehhez az úthoz!